Támogasson bennünket adója 1%-ával! »

Buvári Márta: Miért köznyelvi?

BUVÁRI MÁRTA

 Miért köznyelvi?

Tisztelt Hallgatóság!

Mindketten, Mészáros András is, én is a 40 évvel ezelőtti egri kiejtési konferencián elhangzott vita nyomán kezdtünk el a nyílt e – középzárt ë kérdésével foglalkozni, ezért neveztük el alapítványunkat Bárczi Gézáról, aki akkor az -ző kiejtés igényesebb köznyelvi normaként való elismerése mellett érvelt. [1] Egyúttal az ő emlékének is tisztelgünk jelen előadásunkkal halála 30. évfordulója alkalmából. (1975. november 7.)

Először is két fogalmat kell tisztáznunk:

Általában zárt ë-zésről, ë-zésről szoktak beszélni, esetleg szakszerűbben középzárt ë-ről. Pedig az egyetlen e fonémát használók kiejtéséből nemcsak a középzárt ë hiányzik, hanem a nyílt e is, megvalósuló e hangjuk a kettő között lebeg, vagy nyíltabb, vagy zártabb, vagy alkalmilag változik. [2] Ez műszerrel is kimutatható. 30 évvel ezelőtt az ELTE fonetikai tanszékén Bolla Kálmán segítségével végzett kísérletem szerint a nyíltnak vagy zártnak egyértelműen fel nem ismerhető e-hangok egyik formánsa a nyílt, másik a zárt e-re jellemző. [3] 2003. novemberi budapesti kiejtési konferenciánkon Bolla Kálmán egyenesen azt fejtette ki, hogy a nyílt e-t fenyegeti veszély. [4] Ezt erősíti Szente Imre ugyanott felolvasott írása, amelyben javasolta az ëe-zés kifejezést. [5]Mivel ezt egy kicsit nehézkes kimondani, mi azóta az -zés kifejezést használjuk.

A másik tévedés, hogy általában besorolják az -zést a nyelvjárási jelenségek közé. Igaz, hogy a nyelvjárásokban él a legtisztábban, de nem egy nyelvjárásban, hanem majdnem mindben, és a vidéki városi, művelt nyelvben is A köznyelv fogalomnak többféle fëlfogása létëzik: 1. az irodalmi nyelv beszélt változata; 2. a művelt ill. a városi embërëk beszéde; 3. közös, mindënki által értëtt nyelvváltozat (köztes nyelv). Az első megfogalmazás szerint tehát az -zés nem köznyelvi, a második és harmadik szerint azonban igen. Regionális – magyarul táji – köznyelvnek is szokták nevezni. Mi nem nyelvjárási szinten foglalkozunk vele, hanem köznyelvi szinten. A mai kor rugalmasabb, mint az I. egri kiejtési konferencia ideje és az azt követő évtizedek: Akkor, bár több nyelvész elismerte, hogy a nyílt e-t és a zárt ë-t megkülönböztető kiejtés szebb, Lőrincze Lajos azt mondta, aki tudja, biztatni kell, hogy tartsa meg, Deme László hangoztatta, hogy “a zárt ë szívesen látott vendég a köznyelvben”, valójában csak megtűrt volt, vagy még az sem. A Magyar Rádióban bemondó máig sem használhatja! Most sokkal inkább elképzelhető, hogy kétféle normát ismerjünk el.

Az e–ë megkülönböztetés a magyar nyelv ősi és szerves része. Az ősiséggel kapcsolatban elég arra utalni, hogy minden finnugor nyelvben megvan. A hangrendszerben határozottan helye van: alsó, középső és felső nyelvállás: e–ë–i. A nyelvtanban betöltött szerepéről Mészáros András fog részletesebben beszélni.

Teljes értékű fonémapár, jelentés-megkülönböztető szerepe jóval nagyobb, mint az i–í, u–ú, ü-ű, vagy éppenséggel az ly-j hangpáré, amelyeknek mindnek van betűjele (az utolsó esetben csak betűpárról beszélhetünk). Már szótári alakokból is elég sok azonos alakú szó van ë nélkül [pl. szeg (i) /szëg (fn)], de ha a toldalékolt alakokat is hozzávesszük [pl. eszëm (fn) – ëszëm (i), vetëttem (vet) – vëtettem (vësz), stb.] ezres nagyságrendű az nélkül összetéveszthető alakok száma, már csak azért is, mert két igerag is azonos ë nélkül: -tek (múlt i. t. sz. 3.), -tëk: (jelen i. t.s z. 2.). Nyilvánvaló, hogy (eredetileg) nem lehet azonos két igealak olyan nyelvben, amely rendszerint nem teszi ki a személyes névmást. A legtöbb magas hangrendű, t végű ige cselekvő és műveltető alakja összetéveszthető ë nélkül: fëstettem (mással), fëstëttem (én magam). A mentek négyféle alakja már közhelyszerű, egész mondatok is lehetnek félreérthetők. Négy értelmezése van a következő mondatnak: “Megértem, hogy féltetek.” A Bárczi Alapítvány pályázatára terjedelmes gyűjtemények érkeztek ilyen példákból.

A köznyelviként való megítélés ellen hat, hogy az írás általában nem jelöli. Voltak rá törekvések, de nem ezek győztek. Ennek történeti okaira most nem térünk ki, Benkő Loránd részletesen kifejtette. [6] Mivel a magyar helyesírás – néhány kivételtől eltekintve – pontosan tükrözi a hangzást, olyan hangot, amelynek nincs betűje, nem tekintenek legálisnak, sőt létezőnek sem igen. Előfordul, hogy még olyanok sem tudnak róla, akik ejtik. Ha pedig fiatalok kiejtési vagy szavalóversenyre készülnek, szándékosan leszoknak róla. Ezért igyekszik a Bárczi Alapítvány minél több olyan könyvet kiadni, amelyben meg van különböztetve a zárt ë, ezzel tudatosítsuk azokban, akik születésüktől fogva így tanultak beszélni, és segítsük őket abban, hogy megtartsák. (A két pontot kiejtési segédjelnek tekintjük, ez a helyesírást nem érinti, az írásképet nem is változtatja meg zavaróan.)

A jelölés és a köznyelviség ellen ható tényező – és az egyik leggyakrabban hangoztatott ellenérv – hogy egyes szavak -ző ejtése nem egységes minden vidéken. Ez más nyelvi jelenségekkel is így van, mégis eldöntötték valahogyan, melyik a köznyelvi változat (sokszor önkényesen, tekintélyalapon). Már 30 évvel ezelőtti dolgozatomban is arra a következtetésre jutottam az Értelmező szótár és a Nyelvjárási atlasz összevetéséből, hogy meg lehet állapítani a normát [7], azóta ezt a munkát el is végeztük az MTA Balázs Géza irányította nemzeti stratégiai kutatási programja támogatásával [8].

Mi nem tekintélyalapon állapítottuk meg az -ző normát, nem a saját kiejtésünket kívánjuk másokra erőltetni. Az Elekfi László és Mészáros András jelölésének [9], [10] összevetésével kiválogatott ingadozó ejtésű szavakat 9, különböző tájegységre való adatközlővel jelöltettem be, a még mindig kétségeseket még további adatközlőkkel is, és az adatok alapján, egyes esetekben eredet- és elemzési szempontokat is figyelembe véve egy öttagú munkacsoport döntött. (Az elvek és módszerek a szótár előszavában részletesen ki vannak fejtve.) [8]

A szótár, bár kicsi, tartalmazza az Értelmező kéziszótár minden e-t (és ë-t) tartalmazó tőszavát a rájuk jellemző kötőhanggal együtt (relatív tő), beleértve az olyan szavakat, amelyeknek csak a kötőhangjában van e (ill. ë), továbbá minden toldalékot a hozzájuk tartozó toldalékelőzővel együtt Ugyanis munka közben jöttünk rá, hogy a kötőhangok egy része a tőre jellemző – ilyenek a régi, csak mássalhangzóból álló toldalékok (-k, -t, -s, -m) előtti kötőhangok (ezek a kötőhangok tulajdonképpen lekopott tővéghangok), másik részük viszont a toldalékra jellemző, így az igei személyragok és a terjedelmesebb toldalékok előtti kötőhangok. (Ez nehézséget is okozott a számítógépes feldolgozásnál, mert az eddigi nyelvi programok a kötőhangokat egyöntetűen a toldalékokhoz tartozónak veszik.)

Az általunk megállapított norma a magyarországi többségi -zést tükrözi. Rendszerszerű eltérés tapasztalható a széleken Sopron vidékén, a Délvidéken, Palócföldön és részben a Székelyföldön hallható szó végi ë, pl. feketë, bë. Ezeket nem tudtuk figyelembe venni.

A szótárt eleve gépi feldolgozásra szántuk, hogy kiadványainkban könnyen és következetesen tudjuk jelölni az -ző kiejtést, illetve hogy bárki bármilyen szöveget át tudjon alakítani -zővé saját céljaira, így, ha akarja, meg is tanulhassa ezt a gazdagabb nyelvváltozatot.

A szótárban mintegy 60 szónál még meghagytuk a választás lehetőségét. Úgy véljük, ennyi alakváltozatot még kibír a köznyelv. A gépi feldolgozásban csak az inkább javasolt változat szerepel, ugyanis éppen elég az olyan választani való, ahol a szó különböző jelöléssel különböző dolgot jelent. Egy további választási lehetőség nagyon bonyolulttá tenné a használatot. Ez tehát olyanoknak való, akik nem jártasak az -zésben, és eligazítást szeretnének. Aki anyanyelvi -ző, és írásműveiben szeretné ezt jelölni, az kicserélheti azokat a szavakat, amelyek az ő nyelvváltozatának nem felelnek meg. hogy hogyan, azt majd Novák Attila, a MorphoLogic munkatársa ismerteti.

Irodalom

[1] Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Az egri kiejtési konferencia anyaga. Szerkesztette Grétsy László és Szathmári István. Tankönyvkiadó, 1967

[2] G. Varga Györgyi: Alakváltozatok a budapesti köznyelben. Akadémiai kiadó, 1968

[3] Buvári Márta: A kétféle e hang esélyei köznyelvünkben. Szakdolgozat. Kézirat, 1976. Rövidítve lásd a [8] Bevezetését!)

[4] Bárczi Füzetëk I. Köznyelvi kiejtésünkért. Tudományos tanácskozás Bárczi Géza nyelvész akadémikus születésének 110. évfordulója alkalmából. Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány, Budapest, 2004.

[5] Szente Imre: A tizenötödik magyar magánhangzó. Szabad szemmel. Esszék, jegyzetek, előadások. Stockholm, 2003 101108. o. Ugyanez: Ághegy. Skandináviai magyar irodalmi és művészeti lapfolyam. 2004/6-7. szám]

[6] Benkő Loránd: Mikor dőlt el az ë írásának sorsa? Magyar Nyelvőr 87.

[7] Buvári Márta: A „zárt ë” pere. Magyar Nyelvőr 102.

[8] Buvári Márta: Kiejtési szótár és útmutató 15 magánhangzóval. Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány. Budapest, 2001

[9] Elekfi László: Magyar ragozási szótár. MTA Nyelvtudományi intézete, 1994

[10] Mészáros András. Igényës (ë-ző) kiejtési kisszótár. Második, javított kiadás. Gondos Bt. Bicske–Budapest, 1999

 Megjelent: II. egri kiejtési konferencia. 2005. október 22. 119-122. oldal. ACTA ACADEMIAE PAEDAGOGICAE AGRIENSIS. NOVA SERIES TOM. XXXIII. SECTIO LINGUISTICA HUNGARICA. REDIGIT ÁRPÁD ZIMÁNYI. EGER, 2006

Hozzászólás ehhez a cikkhez: Buvári Márta: Miért köznyelvi?

(A mezők kitöltése kötelező. A villámlevélcím cím nem fog látszani a hozzászólás elküldése után.)