Támogasson bennünket adója 1%-ával! »

Szente Imre: MENTSÜK MËG AZ Á-T!

[Az írásban ee-vel jelöltetik a hosszú nyílt e, amelyet a magyar nyelvészeti irodalom ē-vel jelöl.]

Ha van még valami, ami a jelënlegi mëgosztottságban és idëntitásválságban is összetarthatja a magyarokat, lakjanak bár a trianoni határok közt, az elcsatolt területëkën vagy másutt a nagyvilágban, akkor az a magyar nyelv, ëgyetlen közösnek vallott kincsünk, közös szeretetünk tárgya, akár népben-nemzetben is, vagy csak alanyban-állítmányban gondolkodva műveljük az irodalmat. Ha ezt így valljuk is szóban, a valóságban ëlég mostohán bánunk vele. Mintha „írásbeli biztosítottságának” tudata fölmentene bennünket a további gondoktól, csak használjuk, nyűjük, de nëm műveljük nyelvünket.

Beszédünkre, a helyës és szép magyar kiejtésre nëm fordítunk gondot. Nëm figyeltünk föl idejében, csak úgylëhet túl későn arra a rákfenére, amely tárogatósan zëngzetës á hangzónkat lopja ki maholnap anyanyelvünkből: az úgyis „e-túltengésben” szenvedőt ëgy valamikor volt, de feledésbe mënt hosszú nyílt e szaxofonosan nyerítő modërn változatával „kárpótolja”. Úgy këllëtt ez az ajándék nekünk, mint Trójának a faló, vagy ablakos tótnak a hanyattesés. Mit kezdjünk vele? Könyveljük el „nyelvi változásnak”, mint kényelëmszerető s mindën vadhajtásnak menlevelet adó modërn nyelvészeink? Ezt már csak széptani okokból sëm tëheti az, akinek füle van a hallásra, ha nëm akar búcsút mondani vershallgatásnak, színházi élménynek. Nëm szentségtörés-ë, ha ëgy zëngő orgánumú fiatal színész így költögeti muzëális álmából Arany János rab gólyáját: eerva gólya eell mageeban ëgy teleknek a leebjeeban…? Mit szólna a költő, ha hallaná?

Petőfi fëlvidéki Útijegyzeteiből készült programot láttam a Duna Tv-ben. Mindën példásan szép magyar nyelvën hangzott el, a mëgszólaltatott szlovákiai magyarok kétféle e-t használó, enyhén palócos beszédét öröm volt hallgatnom. A Petőfi-idézetëket fëlolvasó színész nëmcsak érthetően, hanëm művészi átéléssel tolmácsolta a költő mondatait. Ám kiábrándító volt hallgatni „Petőfi szeejeeból” az á-hangzó kerékbetörését: a Keerpeetokat köd takarta este, de szërëncséje volt, mert… „…meesnap rëggel koreen indultunk; ott feküdt még a Teetra egész pompeejeeban, mint valami alvó szép lëeeny, ki eelmeeban lëheenyta takarójeet, mely beejait leplezte…” El lëhet ezt viselni?

Botfülű vagy birkatürelmű a közönség, hogy ilyen áron is kitart a műsoros est és színház látogatása mellett? Kitart, mert nëm kap mást? Bűnrészesek a nyelv „őrei”, hogy bár évtizedëk óta hallják, nëm tiltakoznak e nyelvi környezetszennyezés ellen.

Némëlyek úgy vélték, hogy kalauzok, rikkancsok kezdték: végeellomees!Kisújseeg! Vásári árusok, árverési kikiáltók kínálták portékájukat ezën a fëltűnést keltő nyelvën. Mai utódaik, a rëklámozók a tévében tëszik ugyanezt. De hihető-ë, hogy az utca stílusa hódította mëg az ëlitët, a színpadot, majd a filmvásznat? Igaz, hogy már Arany Bolond Istókjában olvashatunk a színészi dikció modorosságairól. Fölújított régi magyar filmëkben hideg zuhanyként lepëtt mëg az ee-vé „finomított” á Somlai Artúr, Págër Antal szájából. Annak idején nëm figyeltem föl rá. Úgylëhet maguk e jelës színészëk sëm. Sënki së figyelmeztette őket? Föllapoztam A Magyar Nyelv Életrajzát: Bárczi Géza már csak szól ellene! Ó nëm. Kifogásol ő ezt is, azt is, csupa jelëntéktelen apróságot. Ezt a „gërëndát” mintha mëg sëm látná. Pedig biztos vagyok benne, hogy nëm Beerci névën szokott bemutatkozni. Kodály is csak a zárt ë „mëgmentéséért” emel szót, neki së tűnt föl az á veszélyëztetëttsége?

Persze azért akadt, aki szóvá tëtte. 1973-ban Az Élet és Tudományban Tóth Imre név alatt gúnyos ostorozó írás jelënt mëg Magánhangzóink mëgkínzatása a pesti nyelvben címmel. Ëgyéb „kínzatások” közt mëgemlíti, hogy háp, háp, háp, sárga kacsaláb helyëtt a pestiek így dalolnak: „hép, hép, hép, sérga kacsaléb” – Hopp, mëgvan! Hol hallanak a pestiek a „sárga kacsalábról” s hasonlókról dalolni? Igën-igën: a kabaré a ludas, onnan már csak ëgy lépés a színpad s a mindkettőt látogató nagyérdëmű!

Tóth Imre észrevétele csak annyiban pontatlan, hogy az á pesties ejtése nëm a zárt é-hëz közelít, hanëm ahhoz a hosszú nyílt e-hëz, amelyet a finn helyësírás ää-vel jelöl: Hyvää päivää – így kívánnak „jó napot”. Mivel a finnhëz hasonlóan a régi magyar nyelvben is mëgvolt a nyílt e rövid és hosszú változata, efféle jelölést këllëtt volna nekünk is elfogadnunk, sok zavarnak, egész magánhangzórëndszërünk válságának elejét vëhettük volna. Jelölés hiányában még csak tanítani sëm lëhetëtt az e-hangok kétféleségét, s mikor a „magántanuló” Pest kikötött ëgy sëszínű e-spëcialitás mellett, nyelvészeink ezt nevezték ki nyíltnak, pedig ëgy ország tartotta tipikusan pëstiësnëk az ëgyetlen más dialëktusra së jellemző ë-ë-ë beszédët. Ez gyakorlatilag azt jelënti, hogy nëm a zárt, hanëm a nyílt e mëgmentésével tëhetnénk valamit a szép magyar kiejtésért, ami a Bárczi-alapítvány célja. Ám az igazi nyílt e-re aligha lëhet mëgtanítani Pestët, hisz épp azért „ölte mëg”, mert sëhogysë járt rá a nyelve. Valóban: ez a „legmagyarabb” magánhangzónk, otthontalan Ëurópában. Në is erőltessük Pestën, jelölés nélkül úgyis hiába, azzal pedig sajnos elkéstünk. Ezzel szëmben az á helyës kiejtését elvárhatjuk fővárosunktól, annak eltorzítására, pláne „mëgölésére” fonëtikai nehézség nëm kényszëríti. Ami modorosságból, puszta szeszélyből születëtt, arról lë lëhet szokni, lë is këll szokni nyelvünk érdëkében.

Mit tëhetnénk mármost e „nyelvi átok” fëlszámolására? Gyógyjavallatom úgylëhet rëndhagyó és merőben tudománytalan: ëgy embërként összefogva, legalább ebben az ëgy kérdésben nemzetté kovácsolódva, vëgyük föl a harcot ellene. Tëgyük ezt az év nagy jubilánsának, Kazinczynak példáját követve, aki nëm riadt vissza, hogy ennél is nagyobb mértékben bele në avatkozzék a nyelv „természetës fejlődésébe”. Illik ëgy ilyen nagy elhatározás „a magyar nyelv évéhëz”, hacsak nëm üres szólam volt 2009 azzá nyilvánítása.

Mentsük mëg á-hangzónkat! Ez lëgyën jelszavunk – épségben adjuk át utódainknak! A tapasztalat azt mutatja, hogy épp a fiatalok a leghajlamosabbak e divatos nyeevogeesra.

Még nëm honosodott mëg egészen ee-vé torzult változata. Igaz, hogy a tévé erődjét mëgszállva tartja már, onnan terjeszti országos fertőzetét. Ám messze van még attól, hogy új magánhangzóként léphessën föl. A látszatnál sokkal többen ëgyáltalán nëm kevernek még vizet az á nëmës borába. Mások különböző mértékben tëszik ezt: kis- és nagyfröccs vagy hosszúlépés, házmestër arányban „vizeznek”. Aki már „túlvizez”, az érthetőségët veszélyëzteti, főleg ha két mássalhangzó előtt rövidül az á. „Csëlgencs” – nëm értëttem először, hogy cselgáncs akar lënni. (Feltűnő a sportnyelv fertőzöttsége.)

Ha valóban „nemzetül” el tudjuk szánni magunkat az á mëgmentésére, akkor radikálisan lë këll mondanunk mindën „vizezésről”, különben újra lejtőre juthatunk. Különösen azoknak këll a „nyelvükre vigyázniuk” akiknek hivatásukkal jár a nyilvános beszéd: a rádió és tëlëvízió bemondóinak, riportëreinek, előadóknak, tanítóknak és színészëknek. No és persze a vidékre is kiszálló népszërű dalénëkësëknek és ëgyüttesëknek: járjanak elöl jó példával, në a ragályt terjesszék!

Ha a jóakarat nëm hiányzik, a többi már gyerëkjáték: az „ëe-zés”-sel szëmben az á hang fonëtikai képzése tanítható, sőt tanulható, a jó kiejtés tükör előtt gyakorolható.

        Végül ëgy mëgszívlelendő ëpigramma:

                                  Szájtátás vitt sokszor a sír szélére, magyar; most

                                  szájtátással mentsd mëg az á-dat s szép anyanyelved!

 

                                                                                        DIXI ET SALVAVI ANIMAM MEAM

                                                                                        (Elmondtam és mëgmentëttem lelkëmet.)

2 hozzászólás – Szente Imre: MENTSÜK MËG AZ Á-T!

  1. Kovács Tibor mondja:

    Attól tartok, az á=ee-zésnek anatómiai oka van. Számosan nem képesek kimondani az á-t, ahogy mások az r-et. Született beszédhiba. Az viszont már kontraszelekció kérdése, hogy régen a színész szakma, ma pedig a teljes média lett a beszédhibások otthona.

  2. Szabó Miklós mondja:

    Szente Imre minden szavával egyetértek. Azonban attól tartok, senki sem olvassa ezt a írást azok közül, akik a kritizált budapesti tálszólást beszélik a médiában. Ennek érdekében kéne tenni valamit azoknak a szaktekintélyeknek, akiknek a szavára még talán hallgatnak a média felelős vezetői. Megszólalhatnának a Tudományos Akadémia illetékesei is…

    Kovács Tibornak is majdnem igaza van abban, hogy “a teljes média lett a beszédhibások otthona”, de ezt a véleményt árnyalnám egy kissé, “beszédhibások” helyett “hibásan beszélők”-et mondanék, Szerintem a jelenségnek egyáltalán nem anatómiai oka van, hanem a hibásan beszélőktől eltanult modorosság nyilvánul meg benne. Ez nem lehet született beszédhiba! Megfigyelhető ugyanis, hogy ők a nyelvünkben előforduló mindenféle magánhangzót képesek kiejteni, csak nem akkor és ott, amikor és ahol kellene, hanem néhányat egy másik magánhangzó felé eltolva ejtenek ki. Budapesti tájszólás ez valójában, mert valami miatt a helyes kiejtést vidékinek (értsd: parasztosnak, műveletlennek, mucsainak…) tartják. Ugyanaz a magyarázata, mint annak, hogy Budapest helyett ők szinte mindig “főváros”-t mondanak…

Hozzászólás ehhez a cikkhez: Szente Imre: MENTSÜK MËG AZ Á-T!

(A mezők kitöltése kötelező. A villámlevélcím cím nem fog látszani a hozzászólás elküldése után.)