AZ ÉSZT KIEJTÉSRŐL DIÓHÉJBAN
Tanuljunk nyelveket! A kevés nyelvtudás is használható.
Illik legalább egy picit ismerkednünk gazdagon kiművelt rokon nyelvünkkel. Észtország vendégszerető, fejlődő északi ország. Az észt nyelv erősen egybecseng a dallamos, tiszta ejtésű finnel – hellyel-közzel jól értik egymást (főleg az észtek a finneket).
A latin betűs észt nyelvben csak néhány magánhangzóra szükséges figyelnünk. A mássalhangzók kiejtési finomságait persze külön kell gyakorolnunk, ha nekifogunk a nyelv tanulásának, mert az észt a finn kiejtésnél bonyolultabb. Az észt szóhangsúly majdnem mindig az első szótagra kerül (néhány idegenszó-fajtát kivéve). Kedvcsináló rokon mondatunk:
Neljas muna on pesas. (neljȧsz munȧ on pëszȧsz) – A negyedik tojás (mony) a fészekben van.
Az észt ábécé betűi:
a, b, (c), d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, (q), r, s, š, z, ž, t, u, v, (w), õ, ä, ö, ü, (x), (y)
a = palóc a, nem ajakkerekítéses, ,,nemzetközi” a, egypontos ȧ-val jelöljük; sulama (szulȧmȧ) – olvadni
b = gyenge p-szerű hang; vaba (kb. vȧpȧ) – szabad
d = gyenge t-szerű hang; süda (kb. szütȧ) – szív
e = zárt ë-nek kell ejtenünk, ahogy a magyarban az „embër, ëgy, mëntëk (ti) ” stb. szavakban; ajakréssel, elöl képzett, középső nyelvállású hang; ema (ëmȧ) – anya; pea (pëȧ) – fej
g = gyenge k-szerű hang; poeg (kb. poëk) – fiú
h = nagyon finom, alig ejtett h (vagy nem is ejtik); hea (kb. hëȧ) – jó
i = nincs gond, a magyar i; ige (kb. ikë) – íny
j = nincs gond, a magyar j; jälg (kb. jelk) – jel
k = nincs gond, a magyar k; ala (ȧlȧ) – alsó
l = nincs gond, a magyar l; lakk (jelentése: kunyhó; lȧkk) – lak
m = nincs gond, a magyar m; minna (minnȧ) – menni
n = nincs gond, a magyar n; punuma (punumȧ) – fonni
o = kicsit nyíltabb, mint a magyar o; on – van, vannak
p = nincs gond, a magyar p; pere (përë) – család
r = nincs gond, a magyar r; rebane (jelentése: róka; kb. rëpȧnë) – ravasz
s = a magyar sz-nek felel meg; sarv (szȧrv) – szarv
t = nincs gond, a magyar t; talv (tȧlv) – tél
u = nincs gond, a magyar u; ujuma (ujumȧ) – úszni
v = nincs gond, a magyar v; vesi (vëszi) – víz
õ = írásképe a hullámvonallal ellátott õ; hátul képzett e-nek vehetjük; ö-szerűen ejtjük, de ajakkerekítés nélküli, hátul képzett hang (hasonló a román ă-hoz); sõna (kb. szönȧ) – szó
ä = az általános magyar e-nek felel meg, alsó nyelvállású e, a magyarban: fej, lep stb.; käsi (keszi)– kéz
ö = nincs gond, a magyar ö; köha (köhȧ) – köhögés
ü = nincs gond, a magyar ü; sügisel (kb. szükiszël) – ősszel
A finnhez hasonlóan az észtek is η-nek ejtik az ng betűkapcsolatot. Ez a hang a magyar kongat szóban a g előtt hangzik. Példák: vang (vȧηη) – fogoly (rab); rongiga (kb. roηηikȧ) – vonattal
A c (c, k, sz), dž (dzs), f, q (k), š (s), z, ž (zs), w, x, y betűk csak idegen eredetű szavakban-nevekben fordulnak elő. Kiejtésük a szokásos, nem okozhatnak gondot.
A magánhangzók kettőzése hosszúságot jelent, de a hosszú magánhangzó képzése, minősége nem különbözik a rövidétől: aa, ee, ii, oo, uu, õõ, ää, öö, üü; például: muu (mú) – más; siil (szíl) – sün; vee (kb. vé) – vizet, víznek a; vöö (kb. vő) – öv; öö (kb. ő) – éj .
Egyébként mindegyik észt magánhangzónak 3 hosszúsága lehet. Rövid: a, hosszú: aa és igen hosszú: aa stb. Az észt nyelvet tanulóknak ezt külön meg kell tanulniuk.
Az észt szavakban számos kettőshangzó fordul elő. A kettőshangzók lehetnek emelkedők vagy ereszkedők. Az i-végűket j-sen ejtjük. Például: laev (emelkedő, a második a hosszabb magánhangzó) – hajó, laeva (ereszkedő, az első a hosszabb magánhangzó) – hajót, hajónak a; või (kb. vöj) – vaj stb. E finom részletek elsajátíttatása nem feladata ennek a kis összeállításnak.
A mássalhangzóknál is lehetséges 3 hosszúság, például: b – p – pp, d – t –tt, g – k – kk, m – mm – mm stb. A 2. és 3. hosszúság különbségét a helyesírás nem jelöli. Csak egy példa a II. és III. hosszúságra: linn (II.) – város, linna (II.) – várost, városnak a, linna (III.) – városba. A nyelvtanulók ezt külön gyakorolják.
A hangsúlytalan szótag i-je vagy j-je jó néhány szóban jésíti, lágyítja az l, n, s, t hangot. Például Tallinn (Tȧljlinn) – az észt főváros, palju (pȧljju) – sok, sündima (szünydimȧ) – születni stb. A helyesírás nem jelöli.
M. A.
Nyelvtanuláshoz ajánljuk:
Lavotha Ödön: Észt nyelvkönyv. Tankönyvkiadó, 1960. Jó nyelvtan, irodalmi olvasmányok és szótár.
Jakó Géza: Észt–magyar–orosz nyelvkönyv. Valgus, Tallinn, 1973. Rövid nyelvtanok, társalgási részek, szójegyzékek (mindhárom nyelven).
Pusztay János: Könyv az észt nyelvről. Folia Estonica III. Szombathely, 1994. Igen részletes, korszerű leíró nyelvtan.
Anu Kippasto – Nagy Judit: Észt nyelvkönyv. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1995. Korszerű tankönyv 13 társalgási és nyelvtani leckével, külön nyelvtani összefoglalóval és szójegyzékkel.
Janurik Tamás: Az észt nyelv alapjai. Oktatási segédanyag. Budapesti Finnugor Füzetek 5. ELTE Finnugor Tanszéke és Numi-Tórem Finnugor Alapítvány, Budapest, 1997 A világhálón: file:///tmp/mozilla_andras0/Janurik%20Tam%C3%A9s%20Az%20%C3%A9szt%20nyelv.pdf
Tiina Rüütmaa: Észt–magyar társalgás. Szombathely, 1998. Korszerű társalgási és szókincsfejlesztő zsebkönyv.
Helen Davies – Csire Márta – Marju Ilves: Kezdők észt nyelvkönyve. Holnap Kiadó. 2002. Szókincsgyarapításra igen alkalmas.
Kristiina Lutsar – Anu Nurk – Pusztay János: Észt–magyar kisszótár. Szombathely, 2011. Kiváló kisszótár.
Tõnu Seilenthal – Anu Nurk – Anu Kippasto: Ungari–eesti sõnaraamat. Magyar–észt szótár. Eesti Keele Sihtasutus, 2010. Nagyszerű, korszerű kéziszótár bőséges szóanyaggal.
© 2011-2024 – kiejtes.hu